Oly Korban Éltem Én E Földön
�r�s k�zben Csak k�gy� undor�that tiszta fat�rzset �gy, ha b�r�t hagyja rajta, mint engem undor�t e fordul� vil�g �s az ordas emberek. Vir�gsz�l�k�nt kezdtem �n el, de fegyverek k�z�tt neveltek engem gyilkosok s megszoktam r�g a harcot itt �s gy�v�n sosem futottam. Igaz, j� szerte�tni n�ha, de b�k�ben �lni is sz�p lenne m�r s �rni p�ldak�pen. B�ztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak, mert j� lenne messze �s m�helyben �lni csak. �, v�led gondolok most, tollas jobb kezemmel s egyre jobban �rtelek, Kazinczy, r�gi mester. EGY�GY� DAL A FELES�GR�L Az ajt� kaccan egyet, hogy bel�p, topogni kezd a sok vir�gcser�p s haj�ban egy kis �lmos sz�ke folt csipogva sz�l, mint egy riadt ver�b. A v�n villanyzsin�r is felrikolt, sodorja lomha test�t m�r fel� s minden kering, jegyezni sem b�rom. Most �rkezett, eg�sz nap messze j�rt, kez�ben egy nagy m�kvir�gszirom s el�zi azzal t�lem a hal�lt. 1940. janu�r 5. T�red�k Oly korban �ltem �n e f�ld�n, mikor az ember �gy elaljasult, hogy �nk�nt, k�jjel �lt, nemcsak parancsra, s m�g balhitekben hitt s tajt�kzott t�veteg, befont�k �let�t vad k�nyszerk�pzetek.
Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, – s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, – az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat............................................................. mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra – mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, – a rettentő szavak tudósa, Ésaiás............................... 1944. május 19.
Tibor atya bevezetőjét az Igeliturgia követte előbb az Olvasmány Iz 53, 10-11, majd a schola elénekelte a válaszos zsoltárt, amely jól tükrözte azt az időszakot, amikor már már szinte reményt veszítve sóhajtott fel népünk bizakodva imádságos ajakkal az Ég felé: "Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk. Ref. Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. " A válaszos zsoltárt a Szentlecke, Zsid 4, 14-16 követte, majd ezt követően Nt. Gémes Pál fölolvasta az Evangéliumot, amely eltért az évközi 29. vasárnapra rendelt, vagyis Mk 10, 35-45-től, és helyette "Adjátok hát meg a császárnak ami a császáré, és az Istennek ami az Istené! " (Márk 12, 17) szakaszt olvasta, és ezen szentírási rész mentén fejtette ki gondolatait, elmondva, hogy miként akartak csapdát állítani kérdésükkel a zsidók Jézusnak, és Ö milyen ügyesen tért ki kelepcéjük elől, mintegy feléjük visszafordítva a nekiszegezett tőr élét, kifejtve azt, hogy világosan különbséget kell tenni a földi hatalom és az isteni hatalom között.
(vö. Róm 1, 16-25) "Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, – s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rághatta szégyenében ökleit, – az ország megvadult, s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő irigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, – s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rághatta szégyenében ökleit, – az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő irigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal újra – mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, – a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
- Oly korban éltem én e földön de
- Oly korban éltem én e földön 2017
- Oly korban éltem én e földön 2019
Magyar Katolikus Egyházközség | Albert-Schäffle-Str. 30, 70186 Stuttgart +49 (0) 711 236 919 0 1956-október 23-ra emlékezünk Amint utazásomkor a villamos kényelmes padján elhelyezkedtem, e cím verssorai jutottak eszembe Radnóti Miklós Töredék című verséből, miközben a vasárnapi ökumenikus szentmisére siettem. Az idén is, mint minden évben, megemlékeztünk 1956-os forradalmunk évfordulójáról. Azon gondolkodtam, hogy lám, kormányok mentek és jöttek, és eltelt egy bő évtized 1956-ig, mégis mennyire igaz az a bibliai mondás, nincsen új a Nap alatt (" Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a Nap alatt. " – Préd. 1, 9) Pedig ha elolvassuk a verset, mindenkinek szemet szúr az a tény, hogy a költő mindenhol a múlt időt használta, amellyel mintegy azt jelezve, hogy az életének kegyetlen sorsfordulóját csakis egy egyszeri, és megismételhetlen kortörténeti szakaszként lehet fölfogni, mert annak tilos mégegyszer megismétlődnie, és mégis megismétlődött.
Ügyesen kerülte ki a fariezus által megásott vermet, s tette ezt oly módon, hogy kérdésükre kérdés volt a felelet: "kinek a képe van a pénzéremre verve, nemde a császáré", akkor ez a pénz amit ti nap mint nap a római hatalomtól elfogadtok, és kereskedtek vele, nem az én pénzem, csináljatok vele amit akartok, nekem nincs közöm hozzá. A tiszteletes úr az Evangélium szavai által arra is rámutatott, hogy bár a világból valók vagyunk, de mindennapi életünkben nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az életünk Istentől való, így a mi képmásunkra Isten képmása van verve, mivel a Szentírásból is tudjuk hogy Önmaga képmására teremtette az embert, és életünket földi pályánk végén neki adjuk vissza, s ezért, fontos, hogy életünket ennek a fényében éljük le! Erről sohasem szabad megfelekeznünk. A szentmise énekeit Kocsis Judit kisérte, és az áldozási áhitat csendjét az ő nagyon szép orgonajátéka töltötte ki. Az ökumenikus szentmise Tibor atya és Gémes tiszteletes áldásával fejeződött be, majd végezetül elénekeltük nemzeti Imádságunkat, a Himnuszt.
Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat............................................................. mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, - a rettentő szavak tudósa, Ésaiás......................... 1944